Szeretnék pár sor gondolatot megjegyezni sokak mumusáról az árnyékról. 

A jin-jang elve abból az ősi kínai elképzelésből ered, hogy minden emberi, természeti és világegyetemi jelenség két egymással ellentétes (de nem szembenálló) ősprincípiumból áll, a jinből és a jangból. A jin és a jang fogalma a természet megfigyeléséből ered. A jin eredetileg a hegy árnyékos oldalát, míg a jang a hegy napos oldalát jelentette. Ha a fényre vonatkoztatva nézzük akkor a jang a fény, és a jin lesz a sötétség. Ahol pedig fény van ott árnyék is lesz. Kéz a kézben járnak, szétválaszthatatlanok. 

Az évek alatt megszámlálhatatlanszor olvastam és hallottam olyan megjegyzéseket, hogy jajj, tudom nem jó, árnyékos. Nem lett szép a portré, mert maradt az arcon árnyék. Hogy tudnám 6 lámpával még bevilágítani és 4 derítővel még deríteni, hogy az a picike árnyék se maradjon a fülcimpa mögött. Nem lesz jó, mert úgy árnyéka van. És hosszan lehetne sorolni a hasonló aggályokat vele kapcsolatban, legyen az porté, tárgyfotó vagy akár épület. Én szeretem az árnyékokat. Kontrasztot adnak, teret adnak. Nélküle laposak lennének a képek. Tőlük lesz izgalmas és élettel teli egy felvétel. Egy viszont biztos, nem kell ám tőlük annyira félni, mint amennyire sokan teszik. Meg kell őket tanulni kezelni, irányítani, látni, akár csak a fényt. Sok esetben egyszerűbb a folyamat mint küzdeni ellene. Élvezetes elveszni a megfigyelésében is, nézni ahogy vátozik, nől, vagy szűkül, ahogy a fény módosul. Nagyon jó kis játék próbáljátok ki. Szóval ne csak a fény-képezést, hanem az árnyék ábrázolást is ugyanúgy tanuljuk, és gyakoroljuk sokat.