Ez egy nehéz terep. Itt én is, te is ki vagyunk szolgáltatva a körülményeknek. Talán ez is adja meg az izgalmát. Kiválasztani a megfelelő helyszínt. Meglátni a lehetőségeket, fényeket a pillanatban. Érzékelnünk kell a külvilágot, és a részévé válni, alkalmazkodni ahhoz, amit éppen akkor kapunk tőle. Tudatos tervezéssel lehet rá némi befolyásunk, de a végeredmény valós hangulatát sohasem láthatjuk előre.
A legtöbb ember ide sem úgy érkezik, hogy profi modell. Ugyanazok a kételyek vannak a fejekben, mint minden fotózásnál, főleg, ha az az első, hogy én nem vagyok fotogén. Rólam nem lehet jó képeket csinálni. Nem tudom, hogy kell pózolni. Ugye ismerősek ezek a kérdések? Aztán a közös fotózás végére ezek a berögződések megváltoznak. Már az első pár kép után. Rögtön meglátják a különbséget, milyen is az, amikor valaki értő szemekkel, rendes fényképezőgéppel, szép fényekkel dolgozik. Nem pedig egy telefonos képen látja magát vissza. Akit korábban csak azzal fotóztak, nem is csoda, hogy azt gondolta magáról eddig, amit gondolt. Mi közösen fogunk alkotni. Folyamatosan megmutatom neked az elkészült képeket. Rögtön visszacsatolást kapsz arról, milyen fotogén is tudsz lenni. Majd a kezdeti izgulás és lámpaláz is elkezd oldódni, és egy élvezetes, magabiztos érzésekkel teli fotózás veszi kezdetét.
Én végig instruállak, segítek neked a kreatív projektek kivitelezésében is, hogy a végeredmény kérdés nélkül profi legyen.
Pillanat |
Történet |
Tartalomgyártók álma |
|
|---|---|---|---|
Ár |
69.000 Ft | 149.000 Ft | 290.000 Ft |
Fotózás időtartama |
1 óra | 2 óra | 3–4 óra |
Helyszín |
1, általad választott | több, különböző helyszín | több, különböző helyszín |
Kiszállás Budapesten belül |
benne van az árban | benne van az árban | benne van az árban |
Előzetes egyeztetés |
telefonon / online | telefonon / online | személyesen is |
Felkészítő információk |
✓ | ✓ | ✓ |
Folyamatos instruálás |
✓ | ✓ | ✓ + a terv precíz felépítése |
Arculat tervezés |
– | – | ✓ |
Kidolgozott képek |
10 db | 25 db | kötetlen darabszám |
Közösen megbeszélt utómunka |
– | ✓ | ✓ |
Méretezett verziók |
– | – | ✓ |
Werk-videó (reels) |
– | – | ✓ |
Határidő |
1–2 hét | 1–2 hét | 2–3 hét |